SZERETNE TALÁLKOZNI A SIKEREINK MÖGÖTT ÁLLÓ EMBEREKKEL?
ISMERD MEG AZ IBSH MÖGÖTT ÁLLÓ SZAKÉRTŐKET
Szakértőink segítenek a vállalatoknak a rendelkezésre álló állami támogatási lehetőségek felkutatásában és igénybevételében. Ismerje meg szakértőinket, és tudjon meg többet arról, hogyan válhat az IBSH vállalata növekedésének és sikerének megbízható partner
Ismerje meg vezetői csapatunkatIsmerje meg az ibsh Munkatársait





Oláh-Kántor Adrienn
Partner, ügyvezető
Adrienn pénzügy mesterképzésen végzett közgazdász, aki 8 éves tapasztalatot szerzett a HIPA-nál (Hungarian Investment and Promotion Agency). Állami támogatásokért felelős igazgatóként részt vett az egyedi kormánydöntéssel nyújtható (EKD) támogatások szabályainak alakításában (regionális beruházási támogatások), valamint új támogatási konstrukciók megalkotásában, bevezetésében (kutatás-fejlesztési támogatás, képzési támogatás, versenyképesség-növelő támogatások), a támogatási folyamatok kialakításában és tesztelésében.
A HIPA-nál töltött utolsó 5 évében több mint 300 EKD támogatással érintett projekten dolgozott a projektek különböző fázisaiban (projektalakítás, szerződéses egyeztetések, finanszírozási és biztosítéki konstrukciók kialakítása, pénzügyi elszámolás). Részt vett Magyarország legnagyobb beruházási projektjeit érintő támogatások Európai Bizottsági jóváhagyásában (notifikáció).
Munkája során kiemelt figyelmet fordított a kutatás-fejlesztési projektekre, valamint arra, hogy a vállalatokat az egyes adókedvezmények igénybevételében is segítse.
Dr. Tóth Zsombor
Partner, ügyvezető
Zsombor jogász, aki több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik állami támogatási területen. Dolgozott az Agrárminisztériumban és közel 7 évet töltött a HIPA-nál (Hungarian Investment and Promotion Agency), ahol a Támogatási Igazgatóság jogi csapatát vezette. A pályázati és támogatási tanácsadás mellett, mintegy tíz új támogatási program kidolgozásában, megújításában és európai uniós engedélyeztetésében vett részt (K+F támogatás, a versenyképesség-növelő támogatások, a képzési és gyármentő támogatás, valamint a Temporary Crisis and Transition Framework implementálása).
Jogi vezetőként hozzá tartozott a támogatási programok jogi hátterének megalkotása, az értékelési szempontrendszer összeállítása és a szerződéses kötelezettségek kidolgozása. A 7 év során több, mint 300 egyedi támogatási ügyben végezte, vagy irányította a támogatási szerződések megkötésének folyamatát a HIPA ügyfeleivel.
Munkája során kiemelt figyelmet fordított a kedvezményezetteket érintő M&A projektek, illetve struktúraváltozások támogatási oldalról történő kezelésére, illetve az egymásra épülő támogatási szerződések esetén a kötelezettségvállalási szabályok finomhangolására.
MEDVECZKY Zsuzsa
az IBSH felnőttképzési szakértő partnere
Zsuzsa okleveles felnőttképzési szakértő, valamint nyelvi és e-learning szakértő és
a Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesületének főtitkára 2021 óta.
Agol és matematika tanárként végzett, majd ezt követően szerzett felnőttképzési szakértői képesítést. A portugál Oktatási Minisztériumban elvégezte a európai minőségirányítási képzést, majd digitális oktatás és e-learning képesítést szerzett.
Rendszeresen részt vesz a Pest megyei kormányhivatal felnőttképzési osztályán a hivatalos felnőttképzési szakértői képzésén. Nyelviskola-igazgatóként és felnőttképzési szakértőként dolgozott különböző cégeknél. Ebben a szerepkörben Zsuzsa segítette az IBSH partnervállalatokat saját felnőttképzési struktúráik és belső folyamataik sikeres kiépítésében, miközben folyamatos minőségirányítást biztosított számukra a felnőttképzés megvalósításában.
Az IBSH szerződéses felnőttképzési szakértőjeként Zsuzsa számos, a HIPA által támogatott képzési projekten dolgozott együtt az IBSH csapatával. Hozzájárulása biztosítja, hogy az IBSH partnerei által megvalósított képzések minden képzési előírást teljesítsenek.
A fentieken túl Zsuzsa 2011 óta felnőttképzési hatósági szakértőként is tevékenykedik, ami világos betekintést nyújt neki a felnőttképzési hatóság ellenőrzési gyakorlatába, biztosítva az IBSH partnerek számára a képzések átlátható lebonyolítását.
Az FSZOE jelenlegi főtitkárként célja a hazai felnőttképzési szektor megerősítése és innovatív megoldások bevezetése.
Krisztina Makkai
Grant Manager
Krisztina több, mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik európai uniós és hazai támogatásokkal megvalósuló beruházások és projektek menedzselésében. Pályafutása során kiemelten foglalkozott nagyberuházások és kutatás-fejlesztési (K+F) projektek döntés-előkészítési, szerződéskötési és elszámolási folyamataival.
A HIPA-nál (Hungarian Investment and Promotion Agency) vezető tanácsadóként EKD támogatási folyamatok koordinációjáért felelt, majd a COVID-19 pandémia idején Krisztina irányította a 1,5 év alatt több, mint 1.200 pályázó részvételével megvalósult versenyképességnövelő támogatás (VNT) lebonyolításáért felelős osztály munkáját.
Korábbi pozícióiban pályázatírásban-és menedzselésben, kifizetési igénylések és szakmai beszámolók elkészítésében, valamint projektek ellenőrzésében szerzett jelentős tapasztalatot mind technológiafejlesztést, mind kutatás+fejlesztést célzó projektek terén. Az állami és európai uniós támogatási rendszerek működését ellenőrzési oldalról is ismeri, mivel az EUTAF vezető ellenőreként számos projekt szakmai és pénzügyi ellenőrzésében vett részt.
Krisztina 2025 szeptemberében csatlakozott az IBSH csapatához, és elsősorban pályázatírással, K+F projektek és EKD támogatások pénzügyi elszámolásával foglalkozik grant manager pozícióban.
Luca Kovács
junior consultant
Luca az IBSH-ban junior consultantként segíti a csapat mindennapi munkáját kutatási, elemzési és szervezési feladatok ellátásával. Fontos számára, hogy munkájával elősegítse, hogy az IBSH jelenlegi és jövőbeli ügyfelei, mindig naprakész információkkal rendelkezzenek az elérhető támogatási lehetőségekről és pályázati konstrukciókról.
Luca az IBSH-ban végzett munkája mellett jelenleg nemzetközi gazdálkodás szakos hallgató a Budapesti Műszaki Egyetemen. Felsőfokon beszél németül és angolul.

Szakmai alaposság és folyamatos fejlődés az Ön sikeréért
Az ibsh azzal a céllal jött létre, hogy hosszú távú segítséget nyújtson a Magyarországon befektetni kívánó nagyvállalatoknak, valamint a kis- és közepes vállalkozásoknak a beruházási terveik megvalósításában, az elérhető pályázatok, állami támogatások és adókedvezmények feltérképezésében és azok legoptimálisabb igénybevételében.
Célunk, hogy többéves támogatói oldali tapasztalattal a hátunk mögött segítsünk áthidalni a szakadékot az üzleti szféra és a támogatást nyújtó szervezetek között, annak érdekében, hogy partnereink csak az előnyeit élvezhessék a hazai támogatási rendszernek. Hiszen az ibsh-ban arra törekszünk, hogy a lehető leghatékonyabban és a legrugalmasabban integráljuk a támogatási lehetőségeket ügyfeleink hosszú távú üzleti terveibe.
Meggyőződésünk, hogy a gyorsan változó világgazdaságban elengedhetetlenül fontos, az állami támogatásokra vonatkozó szabályok és koncepciók alapos ismerete, és a változások nyomon követése. Mivel az ibsh munkatársai nemcsak alkalmazói, hanem alakítói is voltak a magyarországi támogatási rendszernek, a legalaposabb és mindig frissülő tudásukkal képesek segíteni az ügyfeleiket a támogatások felhasználásában.
Víziónk nem csupán az egyéni és az ügyfeleink sikerére terjed ki, hanem törekszünk arra is, hogy pozitív hatást gyakoroljunk Magyarországra egészére is. Célunk, hogy a gazdasági növekedés, az innováció és a fenntartható fejlődés hajtóereje legyünk szolgáltatásaink révén.
Cégünkről bővebbenKüldetésünk
Hosszútávú siker és innováció a magyar gazdaságban
Az ibsh hosszú távú segítséget nyújt a Magyarországon befektetni kívánó nagyvállalatoknak és minden dinamikusan fejlődő kis-és közepes vállakozásnak. Küldetésünk nem csak a gazdasági haszon, hanem az ügyfeleink és a magyar gazdaság hosszú távú sikere. Nem félünk szembenézni a kihívásokkal és támogatjuk partnereinket azokban a növekedési folyamatokban, amelyek valódi változást hoznak.
Célunk, hogy többéves támogatói oldali tapasztalattal a hátunk mögött segítsünk áthidalni a szakadékot az üzleti szféra és a támogatást nyújtó szervezetek között, annak érdekében, hogy partnereink csak az előnyeit élvezhessék a hazai támogatási rendszernek. Hiszen az ibsh-ban arra törekszünk, hogy a lehető leghatékonyabban és a legrugalmasabban integráljuk a támogatási lehetőségeket ügyfeleink hosszú távú üzleti terveibe.
Meggyőződésünk, hogy a gyorsan változó világgazdaságban elengedhetetlenül fontos az állami támogatásokra vonatkozó szabályok és koncepciók alapos ismerete, és a változások nyomon követése. Mivel az ibsh munkatársai nemcsak alkalmazói, hanem alakítói is voltak a magyarországi támogatási rendszernek, a legalaposabb és mindig frissülő tudásukkal képesek segíteni az ügyfeleiket a támogatások felhasználásában.
Víziónk nem csupán az egyéni és az ügyfeleink sikerére terjed ki, hanem törekszünk arra is, hogy pozitív hatást gyakoroljunk Magyarországra egészére is. Célunk, hogy a gazdasági növekedés, az innováció és a fenntartható fejlődés hajtóereje legyünk szolgáltatásaink révén.

Szakértőink tapasztalata önmagáért beszél
Cégek százainak segítettünk
a következő szintre lépni
Több mint
10
Év szakmai tapasztalat
Közel
300
EKD támogatás tapasztalata
Több mint
5
Európai uniós notifikáció
Több mint
30
Egyedi K+F támogatás
találjuk meg közösen a cégének a legjobb megoldást
Készen áll, hogy kihasználja az állami támogatások és pályázatok nyújtotta lehetőségeket? Töltse ki űrlapunkat, és lépjen kapcsolatba szakértőinkkel a részletekért!
"*" a kötelező mezőket jelöli

VideÓk
Pályázati tanácsadás